Szívből jövő törődés: ellátogattunk az idősek otthonába

Intézményünk harmadik alkalommal tett látogatást a beregszászi református idősek otthonában, ahol ezúttal is az volt a célunk, hogy egy kis örömet, figyelmet és ünnepi hangulatot vigyünk az ott élő idős emberek mindennapjaiba. A látogatás során a tanulók cukrászaink által készített…

Intézményünk ünnepi programja Nagydobronyban

A nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthon december 17-én adott otthont annak a szívmelengető, adventi hangulatú programnak, amelyet az intézményünk beregszászi részlegének fodrász- és kozmetikustechnikus tanulói, valamint a nagydobronyi részleg másodéves vendégtéri szaktechnikus, szakács, továbbá szociális ápoló és gondozó szakos hallgatói…

A Beregszászi Horvath Anna Gimnázium diákjai intézményünkbe látogattak

Ma intézményünkbe ellátogattak a Beregszászi Horvath Anna Gimnázium 6. osztályos diákjai. Fodrász szakos tanulóink különféle frizurákat készitettek a lányoknak és a fiuknak egyaránt, nagy lelkesedéssel és szakmai odafigyeléssel. A kis vendégek vidáman vettek részt a programban, és örömmel „modellkedtek” halgatóinknak,…

Visken megtartották a Tisza-völgye rendezvényt

A Tiszapéterfalvai Egán Ede Szakképzési Központ felnőtt szakács tanulói a hétvége folyamán részt vettek a Viski Tisza-völgye rendezvényen. A sütés-főzés munkálatait Orosz Miklós és Vizanti Erzsébet oktatók irányították. A résztvevők 100 liter ízletes palóc levest főztek, emellett frissen sült kürtős…

Kézműves finomságok mesterkurzusa az édesség világnapján

Október 21-én, az édesség világnapja alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Filológiai Tanszéke az Egán Ede Szakképzési Centrum beregszászi bázisán kézműves édességkészítő mesterkurzust szervezett a diákok számára Csehi Beatrix vezetésével.

Az agráriumban a jövő!

A marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont október 14-én a magyar agrárminisztérium által finanszírozott Kárpát-medencei ösztöndíjprogram idei díjátadó ünnepségének. Az eseményen több mint 60 diákot tüntettek ki.  Idén először az ÉASzC Baross László Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint az Egán…

Lelki Egészség Napja a Rákóczi Egyetemen

A Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság (KMMT), a Rákóczi Egyetem Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia és Oktatási Intézményvezetés Tanszéke, az egyetem Pszichológiai Szakszolgálata, valamint a Rákóczi Egyetem Hallgatói Önkormányzata (HÖK) közös szervezésében immár nyolcadik alkalommal rendezték meg a Lelki Egészség Napját, amely…

Tanévnyitó az Egán Ede Szakképzési Centrumban

Az Egán Ede Szakképzési Centrum október 1-jén Nagydobronyban nyitotta meg a 2025–2026-os tanévet, amelyen részt vettek a nagydobronyi, beregszászi, tiszapéterfalvai és viski képzési központok hallgatói és oktatói. Tanévnyitó az Egán Ede Szakképzési Centrumban Az Egán Ede Szakképzési Centrum október 1-jén…

Fontos mérföldkő az Egán Ede Szakképzési Centrum életében!

A Kárpátaljai Egán Ede Szakképzési Centrum a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola alegységeként jött létre, és 2019-től egészen 2025. július 7-ig ezen a formán működött, magyarországi partnerintézményekkel szoros együttműködésben. Ettől az időponttól kezdve a Szakképzési Centrum önálló jogi személyként…